Alternatív tudományok

Személyiség elemzés – Kronobiológiai Pszichogenetika

Segít megérteni a Fizikai-Érzelmi-Szellemi megnyilvánulások összetett strukturáit, melyek az embert jellemzik. Artúr V. Zsazskov professzor és kutató társai, a kronobiológiai hullámok tanulmányozásával, és temérdek kutatási eredmény összevetésével kialakítottak egy rendszert, melynek alkalmazásával meg lehet különböztetni az idegi szabályozás szintjein meghatározott típusokat. Ezáltal az akadémikus pszichológia négy alap definícióján kívül az extrapszichológia sokkal árnyaltabb lehetőséget kínál az emberi psziché, illetve működés feltárására. Zsazskov professzor módszerének a lényege, hogy a kronobiológiai hullámok fázisállapota az ember születésekor meghatározza az egyed idegrendszerének működését, állapotát. Ezáltal érthetővé válik ki, miért, hogyan viselkedik, reagál bizonyos helyzetekben. Miért nem érzi jól magát egy adott munkaterületen, vagy miért vannak konfliktusai a gyermekével, hogyan találja meg helyét a világban, ki lenne az ideális társa az életben, stb.

A felvett adatokból felállítható a személy holografikus térképe, az emberi test, lélek, tudat szintézise, a születési dinamikái által prognosztizálható megnyilvánulási lehetőségei a fizikai test – érzelmek – szellemi képességek vetületében. Ezután kerül sor a kiértékelésre, személyes kontaktus formájában. Fontos, hogy a páciens a testi funkciók és működési problémák feltárása mellett további információt kapjon arról, hogy mi okozta az egészség diszharmóniáját, vagy ha nincs probléma, akkor milyen veszélyek fenyegethetik, (veszélyeztetett szervek, testrészek, alacsony energetikai képletek). A betegségek ezek ismeretében elkerülhetők. További információkat kaphatunk a beteg kezelési irányát illetően, hogy a fizikális szinten történő elváltozások hátterében milyen valós (tényszerű, kézzel fogható, jól indikálható), vagy vélt (pszichoszomatikus), okok húzódnak meg.

Minden betegségnek extrapszichológiával megállapítható emóciós vagy tudati háttere van. Így az esetek parapszichológiai feltárása a legkülönbözőbb betegségek kezelésében nyújthat segítséget, különösen azokét, amelyek krónikus formában jelennek meg életünkben. Néhány példa:

  • Szívbetegség: Figyelem felhívás a szeretet körüli talányokra;

  • Csontritkulás: A belső támasz hiánya. Összeköthető az önbizalom hiányával;

  • Rákos daganatok: Elnyomott agresszivitás, önmagunk nem elfogadása;

  • Depresszió: Kihúzza magát, valamitől menekül;

  • Cukorbetegség: Szeretet hiány;

  • Magas vérnyomás: Az „EGO” határai körüli talányok;

  • Ízületek: Nem a fizikai világban kell haladni, lelki, szellemi fejlődés;

  • Pszichés zavarok: Kommunikációs csatorna;

  • Rossz látás: Életterünktől való elzárkózás;

  • Visszerek: Belső tartás, rugalmasság;

  • Máj betegségek: Lelki méregtelenítés; a lelki gondoktól betegszik meg; a hittel kapcsolatos;

  • Prosztata gondok: A termékenyítési igény feladása; a férfias jelleg megtorpanása;

  • Kiütések: Belülről kifelé történő látványos tisztulás, a változtatás igénye;

  • Álmatlanság: Lelki gondok;

Ha sikerül ezen okok feltárása és megszüntetése akkor az egyéb célzott kezelések eredményessége többszörösére emelkedik. Ha feltárjuk, majd megszüntetjük az okot, mely az egészség harmóniájának a felborulásához vezetett, akkor a szervezet önregulációs folyamatait beindítva, az egyéb kezelésekkel összehangolva (gyógyszerek célzott adagolása, vitamin kúra, étrend kiegészítők, manuál terápia, stb.) nagyot léphetünk a gyógyulás és tünetmentesítés irányába. Ennél fogva igen széles körben alkalmazható terápiás lehetőség áll rendelkezésre, legyen szó megelőzésről, vagy gyógyításról. A szervezet egészséges homeosztázisának helyreállítását a megfelelő háttér információk összegyűjtésével kell kezdeni.

A kronobiológiai pszichogenetika az a tudományág, ami az extrapszichológia része, és az ember fizikai, érzelmi, szellemi állapotáról ad felvilágosítást, valamint az ezzel kapcsolatos aktuális kérdéseinkre keresi és adja meg a választ. Az emberrel foglalkozik. Azzal, aki soha nem születik tökéletesnek és életében a saját útját keresi.

A kronobiológiai pszichogenetika más távlatokat nyit, ami szerint meghatározottságunk az apától, anyától és a harmadik szülőtől származik. Harmadik szülőnk maga a Kozmosz, aki születésünk pillanatában égitestein keresztül hat ránk. A kozmikus tudat megfigyelő központja kiválaszt egy energo-információs mezőt, létrejön egy természetes képződmény, ami az evolúció során tudatra tesz szert. Csökkenti a meghatározatlan állapotok mértékét, és megalkotja önmagát, például fizikai megnyilvánulás formájában. A kozmogenezis a fizikai világ fejlődése, ami három formában: dinamikus, szerkezeti, és holografikus állapotban jelenik meg. Ez utóbbi az ismeretelmélet fejlődésének kiindulópontja (Dénes László). A hologramok alkotórészei külső és belső dinamikákat feltételeznek, amik az ember kialakulásában is részt vesznek.

A kronobiológiai pszichogenetika szerint tehát három szülőnk van. A papa és a mama jellemző genetikai állapotából alakul ki az utód sajátos genetikai memóriával rendelkező géntípusa. Ez a belső dinamikák mozgatója. A születés pillanatában kapcsolódik ehhez a külső bioszféra mezője, így a külső és belső dinamika minden lépésben együtt dolgozik. A külső dinamika minden egyes génre rávetíti sajátosságait. Az individuális hologram, ami differenciált a fejlődés dinamikája területén, sajátos módon kapcsolódik az egyén agyának kialakulásához. Miután a hologram anyagi formát ölt, és egyénivé válik, a szervezet átalakul fenotípussá. A Kozmosz tehát harmadik szülőnk, aki a születés pillanatában egyedi és ki nem kerülhető jellegzetességekkel lát el bennünket egy életre. Ilyen formán: apa és anya = genotípus, harmadik szülő = fenotípus. Fenotípusnak nevezzük az öröklött tulajdonságok és a természet hatására létrejött alakot, formát.

Ezt tárja föl előttünk a kronobiológiai pszichogenetika, és megmutatja a lélektani jellemzőket, fizikai, érzelmi, szellemi képességeket, a betegségekre hajlamosító és stressz okozó tényezőket, szakmai érdeklődést, azt, hogy mit várhatunk jellemzőink függvényében szűkebb és tágabb értelembe vett társadalmunktól, s mit várhat tőlünk a társadalom.

Numerológia, Tarot

Ősidőktől használt rendszer a múlt megértésére, a jelen kérdéseire válaszolva, a jövő tervezésére, legyen szó munkáról, emberi kapcsolatokról, egészségről, szülő-gyerek kapcsolatról, konfliktusról, pénzről. Segítség a kérdésekre, melyekre a válaszokat saját erőnkből nem találjuk.

A numerológia (számmisztika) egy szimbolikus nyelv, amelynek segítségével a megnyilvánuló világ jelenségeivel szoros kapcsolatban álló információhoz férhetünk hozzá. Sok ezer éves tapasztalati tudomány, amely a születés számaiból, és a név betűinek számértékéből következtet. A számok szimbólum rendszerében, benne van sorsunk, személyiségünk, jellemünk, valamint életünk hosszabb és rövidebb ciklusai, és sorsfordulóink is. A numerológia és TAROT szintézisével további részletek, finomítások válnak elérhetővé.

A felvett adatokból felállítható a személy holografikus térképe, az emberi test, lélek, tudat szintézise, a születési dinamikái által prognosztizálható megnyilvánulási lehetőségei a fizikai test – érzelmek – szellemi képességek vetületében. Ezután kerül sor a kiértékelésre, személyes kontaktus formájában. Fontos, hogy a páciens a testi funkciók és működési problémák feltárása mellett további információt kapjon arról, hogy mi okozta az egészség diszharmóniáját, vagy ha nincs probléma, akkor milyen veszélyek fenyegethetik, (veszélyeztetett szervek, testrészek, alacsony energetikai képletek). A betegségek ezek ismeretében elkerülhetők. További információkat kaphatunk a beteg kezelési irányát illetően, hogy a fizikális szinten történő elváltozások hátterében milyen valós (tényszerű, kézzel fogható, jól indikálható), vagy vélt (pszichoszomatikus), okok húzódnak meg.

REIKI – összetett japán szó: rei= egyetemes, ki= éltető energia

A Reiki ősi tibeti gyógymód. Lényege, hogy a Világegyetem gyógyító energiáit magunkon keresztül átengedve közvetítjük a kezünkkel egy másik élőlénynek vagy saját magunknak, közvetlenül vagy a távolba. Ez maga az Élet energiája, valamennyien ezzel az Egyetemes Életerővel születünk. A behangolás a személyes energiaáramlásunk megnyitását és finom ráhangolását jelenti a kozmikus energiára egy ősi tibeti jelrendszeren keresztül. Ezzel egy tudatalatti értelmi, érzelmi, fizikai és szellemi tisztulás indul meg. Nyitottabbá válunk a saját magasabb rendű énünk felé. Fokozódik a természetes tehetség és kreativitás. A változás erőfeszítés nélküli folyamattá válik, ahogy a tudatalatti korlátok, blokkok kezdenek felszabadulni.

Dr. Mikao Usui japán teológia professzor a XIX. sz. végén életét tette arra, hogy megtalálja, miként gyógyította meg Jézus a betegeket. Rendszerét ma Reiki Usui Shiki Ryoho, azaz Univerzális Kozmikus Életenergia Usui-féle Természetes Módszereként ismerjük. A Reiki egy természetgyógyászati módszer. Transzcendentális iskola, ezoterikus behangolás, amely csak a XX. században vált elérhetõvé az átlagemberek számára. Egyetemes küldetése az emberiség szellemi szintjének emelése, fejlődésének elősegítése. A Reiki energia világnézetre való tekintet nélkül működik hívőknél és ateistáknál egyaránt, nem ellentétes egyetlen vallás vagy felekezet tanításaival sem, hiszen ez a szeretet energiája. Bármely ezoterikus, orvosi kezeléssel vagy pszichoterápiával kombinálható.